Úszólecke VI.

Kedves horgász barátaim! Tudom, az elmúlt évben már volt témája az úszóleckéknek a matchbotos horgászat, és szereztünk valamennyi ismeretet a hozzá való waggler úszókról is, de azt is tudom, hogy amint a horgászatban annyi minden, úgy ez is egy kimeríthetetlen témakör. Éppen ezért hiszem, hogy ez alkalommal is sikerül olyan tapasztalati úton szerzett ismereteket átadni a horgásztársaimnak, amelyeket érdemes megszívlelni ahhoz, hogy gond és gubancolódás nélkül horgászhassanak matchúszóval a hétköznapokon is. Ha van kedvük, kérem, tartsanak velem a Mór mellett található Ezerjó horgásztóra, ahol adott a szép környezet és fantasztikus a halállomány. A tó nagy pontyaival nem szerettem volna esélytelenül küzdeni, a botválasztásom ezért Walter Tamás barátom és a Spro négyhúszas matchbotjára, a Seria Walter Carp Floatra esett. Ezt a döntésemet a horgászat végén egy percig sem bántam, de a pontyok más véleményen lehettek, mert ez a bot a finomsága ellenére nagyon szigorú tud lenni az éles helyzetekben. Amikor úszóválasztásról beszélünk, akár a készletünkből választjuk ki a legmegfelelőbbet, akár vásárolni szeretnénk valamilyen matchúszót, a siker garanciája csak az adott körülmények tökéletes kiértékelése, és az ennek megfelelő választás lehet. Mielőtt a részletekbe is belemennénk, elsőként azt szeretném kiemelni, hogy nem feltétlenül kell mindig törekedni a magasabb árfekvésű, sokoldalú úszók használatára. Nem biztos ugyanis, hogy célszerű 15-20 méterre horgászva egy akadós, nehéz terepen a minden pontján variálható wagglert feltenni, kockáztatva az értékes úszó sérülését vagy akár az elvesztését is. Matchúszó választékunkból, amelyet alapvetően négy csoportba sorolhatunk, szinte bármely feladatot meg lehet oldani hibátlanul az egyszerűbb elemekből összeállított úszókkal is. Hangsúlyozom, hogy egyszerűbb és nem gyengébb, amire jó példa lehet a pávatolltól lényegesen olcsóbb sarkandanád, amelyik alig rendelkezik kisebb felhajtóerővel, ugyanakkor kétségkívüli előnye, hogy mindig egyenes, ezért kiváló úszószár készíthető belőle. Az első csoportba a testnélküli matchúszókat (1) sorolhatjuk, amelyekről azonnal érdemes megjegyezni, hogy nagyon korlátozott a használati területük. Alkalmazásukat csak különleges helyzetekben, és csak ideális körülmények között javasolhatom, mert kis áramlások esetén is könnyen elhúzza őket a zsinór és gyorsan megy velük a szerelék. Ez a típus szélcsendben, kicsi dobástávolságra jó választás lehet. A második, és már jóval több féle úszót felölelő kategóriába tartoznak a szár alján testtel, és fixméretű beépített önsúllyal rendelkező matchúszók (2). A wagglereknek ez egy egyszerűbb, de nagyon fontos csoportja, mert amint látni fogják, ezek közül választva is tudunk a körülményekhez tökéletesen alkalmazkodni és lehetünk végtelenül eredményesek. Nagyon sokszor lehet látni, hogy hiába az univerzális, ezerféle variációs lehetőséget magában rejtő felszerelés, jön a sok-sok tapasztalatát jól hasznosító helyi horgász, és egyszerű, de az ottani viszonyokhoz a legapróbb részletekben is tökéletesen kiválasztott, ügyesen használt felszereléssel betegre fogja magát. Amikor valaki rendszeresen egy adott vízen, sokszor még azonos helyen is horgászik, akkor az ottani mélységhez, távolsághoz, az alkalmazott csalihoz, legyen fix, vagy csúszó az úszó, kiválaszthatja azt az egyet, amelyik ott hibátlanul működik. Ez pedig lehet nem változtatható önsúlyú, sarkanda vagy műanyag szárú úszó is, mert ezek között is van többféle olyan, amelyik a szükséges és elégséges feltételeknek maximálisan megfelel, a funkcióját az adott helyen tökéletesen ellátja, és kiválóan működik. A matchhorgászatnál a legritkább esetben célszerű arra törekedni, hogy pont akkora úszót használjunk, amelyikkel éppen csak el tudunk dobni a szükséges távolságra. Sőt, ezzel ellentétben, a legtöbb esetben az a helyes gyakorlat, hogy a meghorgászandó távolsághoz szinte mindig nagyobbat választunk, mint amekkorát az ésszerűség az adott távolsághoz diktálna. Ennek két oka van. Az egyik, hogy sokkal stabilabban halad a nagyobb teherbírású úszó, mint a kisebb és könnyebb. De a másik ok sem elhanyagolható, mert általában érdemes arra törekedni, hogy legyen annyi tartalék a szerelékünkben, hogy ha szél támad vagy oldaláramlás keletkezik, akkor is meg tudjuk horgászni a területet. Arról már nem is beszélve, hogy sokkal többet ér, ha minden alkalommal könnyedén és nagy biztonsággal dobunk oda, ahová kell, mint amikor az egy mérettel kisebb úszóval ez csak jelentős hibaszázalékkal sikerül. A matchúszó kisúlyozásáról érdemes megemlíteni, hogy az optimális mértéke nem mindig ugyanolyan. Egyáltalán nem biztos, hogy a jól elkészített szerelékkel legközelebb is probléma nélkül tudunk horgászni, mert a legfinomabban beállított úszó csak az adott vízen, az ottani és akkori áramlási viszonyok között, és nem is minden csalival illetve horoggal működhet hibátlanul. Ráadásul az ólmozást ahhoz az antenna vastagsághoz és -hosszhoz kell kialakítani és beállítani, amivel még a szerelékünk jól látható, viszont nem túl durva az egész. Általában elég, ha mindössze egy cm áll ki az antennából. Ezt azonban mindig csak az adott helyszínen, az akkori állapotokhoz lehet beállítani. Az alkalmazkodás megoldható úgy is, hogy a söréteket szedem le vagy éppen teszem vissza a zsinórra, ám ennek megvannak a maga veszélyei, gondolok itt például a zsinór sérülésére. Egy másik lehetőség, amikor lamellás úszót használunk, és a legkisebb változásokhoz is lamellák felrakásával vagy leszedésével alkalmazkodunk, elkerülve a zsinórsérülés legkisebb veszélyét is. Ehhez a megoldáshoz az Exner, úgynevezett finomsúlyozó lamellákat (3) ajánl, amelyeket olyan finom léptékkel készítünk, hogy gyakorlatilag minden lamellás úszónk antennára súlyozható a segítségükkel. Ezzel át is tértünk matchúszóink harmadik csoportjára, a cserélhető illetve változtatható önsúllyal rendelkező lamellás úszókra (4). Ebben a kategóriában az úszószár jellemzően pávatollból vagy sarkandanádból készül, és vannak olyan típusok is, amelyeknek nem csak az önsúlya variálható, hanem a szára is. A lamellás úszók lényeges tulajdonsága, hogy antennájuk is számtalan variáció szerint cserélhető, színben, hosszban, vastagságban, de lehet éppen cső vagy tömör is. Belátható, hogy ezekkel az úszókkal korlátlanul tudunk igazodni mindenféle körülményhez, ezért azoknak, akik gyakran horgásznak különböző vizeken, érdemes elgondolkodni, és előnyben részesíteni a variálható matchúszókat. Előfordul, hogy a finoman kisúlyozott úszót az időközben keletkezett enyhe oldaláramlás, illetve a zsinór legkisebb öble is leragasztja a vízfelszínre, és nem észlelhető a kapás. Ilyenkor persze, nem az úszónk ázik be. A legcélszerűbb pedig, amit tehetünk, hogy a súlyozás változatlanul hagyása mellett, lehetőleg egy nagyobb keresztmetszetű antennát és nem egy hosszabbat teszünk az egyébként helyesen választott és alkalmazott úszónkba, hogy az azonnal nagyobb felhajtóerőt képviseljen (5). Persze van néhány tapasztalati úton felállított szabály, amelyet egyformán érdemes figyelembe venni akkor is, ha a cserélhető, és olyankor is, amikor nem cserélhető önsúllyal készített úszókat használunk. Ilyen például, hogy 3 grammal már csúsztatható a szerelék, de igazán akkor biztonságos és megbízható a működés, ha legalább 4 gr ólom kerül a zsinórra. A hagyományos csúszó szerelék (ahol az úszó fő ólom felett van egy úszóhosszal rögzítve), viszont akkor dobható jól és gubancmentesen, kalimpálás nélkül, ha az önsúlya kétszerese a zsinórólmozásnak. Ebből viszont az is következik, hogy abban az esetben, amikor valamilyen okból 4 helyett 6 gr kell a zsinórra, akkor a 12 gr-os helyett 16-18 gr-os úszót kell feltennünk akkor is, ha nem akarunk messzebb dobni. Ha mindezeket betartjuk, és végképp el akarjuk kerülni a gondokat, akkor soha ne használjunk csúszóként röptető szárnyas úszót. Ugyanis elég, ha egyszer átvetődik rajta a zsinór, és biztos, hogy le nem csúszik róla. Mostani leckénkbe ennyi fért, de talán ez sem kevés. Találkozunk egy hónap múlva, amikor a slider úszóval foglalkozunk majd jelentőségének megfelelő részletességgel. Addig is merüljön az úszó, görbüljön a bot!