Úszólecke X.

Legújabb leckénkben a spiccbotos horgászattal, illetve a módszerhez leginkább megfelelő úszók kiválasztásával foglalkozunk. A spiccbotozásról el lehet mondani, hogy ezzel a módszerrel kezdi majd minden gyerek a horgászattal való ismerkedést, a többség így fogja az első halát, és szerzi az első, sokszor egy egész életre meghatározó horgászélményeit. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a spiccbotos horgászat egy végtelenül egyszerű módszer. Minden kezdőnek, legyen az gyermek vagy akár felnőtt, könnyen megoldható feladatot jelent a nem túl hosszú spiccbot használata, és ez, akár az első horgászat alkalmával is, sikerrel kecsegtet. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy érdemes erre a módszerre időt áldozni és összefoglalni azokat a támpontokat, amelyek segíthetnek például a helyes úszóválasztásban, vagy éppen a gyakran előforduló hibák kiküszöbölésében. A spiccbotos horgászathoz történő úszóválasztásnál talán a leggyakrabban előforduló hiba, hogy a szükségesnél kisebb úszót választunk. Pedig ez alapjaiban tudja tönkretenni az eredményes és szórakoztató horgászatot, mert nem csak a bedobást nehezíti meg. Ugyanis az úszó és a spicc közötti hosszabb zsinórszakasz a horgászat jelentős részében kevéssé van kontrollálva, és különösen egy túl könnyű úszó esetén tehetetlenül, általunk nem befolyásolva sodródik, illetve viselkedik a szerelékünk. Ám az, hogy fogunk-e halat vagy sem, nagyban függ a szerelék kontrolljának mértékétől. Szorosan összefügg a kontrollal, hogy megfelelő időben tesszük-e át a helyes oldalra a zsinór öblét, amit kicsi, alulméretezett úszóval megint csak nehezebb elvégezni. Márpedig, ha az áramlat vagy a szél elkezdi természetellenesen húzni a szereléket, onnantól kezdve nagyon ritka, hogy halat lehessen vele fogni. Érdemes tehát odafigyelni és kézben tartani a dolgokat, és inkább egy kicsit nagyobb úszót használni, mint az éppen optimális méretű, mert abból kevesebb hátrányunk származik. A tapasztalatok alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy átlagos körülmények között 5-6 méterig 2-2,5 grammos, 7-8 méternél 3-3,5 gramm teherbírású, míg 8 méter fölött akár 5 és 6 grammos úszók is szóba jöhetnek. A modernnek számító spiccbotos horgászatnál olyan típusú úszókat választunk, amelyeknek többsége kifejezetten hosszú és vékony testtel rendelkezik (1). Ezért is szokás ezeknek a leginkább alkalmas formájú úszóknak a többségét ceruzaúszónak nevezni. Ez azért alakult így, mert az ilyen úszók lényegesen jobban közvetítik az antenna állásán, dőlésén keresztül, hogy éppen hogyan viselkedik a szerelék alul. A tömzsi úszóknál, főleg ha fémszárasak, gyakran előfordulhat az az érzékcsalódás, hogy szépen és megfelelően áll a szerelékünk, közben húzzuk az aljzaton, vagy az előke lassan gyalogol a fenéken, holott az úszónk antennája azt jelzi, hogy minden rendben. Az ilyen úszó ugyanis nehezebben billen ki az egyensúlyi állapotából, mint egy hosszú ceruzaúszó. Nem is véletlenül használjuk apróhalazáshoz, snecizéshez a parányi ceruzaúszókat, ugyanis csodálatosan látszik rajtuk még az is, hogy éppen milyen irányba húzza el a hal a csalit. További kellemes előnye a ceruzaúszónak a spiccbotozásnál, hogy ellentétben a fémszáras és testes úszókkal, a sok-sok ostorszerű bedobás közben is sokkal kevésbé gubancolódik a szerelék. A hosszú úszó ugyanis még a legerőszakosabb dobásoknál is szépen követi a zsinór vonalát, és nem veti át saját magát rajta, hogy a fülnél fönnakadjon. Az én tapasztalataim szerint is van annak haszna, hogy a ceruzaúszó kisebb hangot ad bedobáskor és nem kluttyan, mint egy gömbölyű úszó. Ennek főleg olyankor jelentkezik az előnye, amikor alig lehet összeszedni néhány halat, és még az is zavarja őket, ha hangosan csobbanva ér vizet a szerelék. Persze más a helyzet, ha bőven van hal az etetésen, és a gyakori etetés hangja felpörgette őket, és valósággal rárontanak a csalira. A ceruzaúszók mellett van a spiccbotozásnál használt úszóknak egy csoportja, amelyeknek kevésbé zömök teste hosszan elnyújtott vékony nyakban folytatódik (2). Ezek nagyon látványosan jelzik a főként dévérre jellemző emelős kapásokat, éppen ezért a mélyebb vizek fenékközeli spiccbotos horgászatánál tesznek jó szolgálatot. Még ennél is érdekesebb csoport a spiccbotos úszók között az egy ponton rögzítetteké (3). Az ilyen úszókkal történő horgászat viszonylag új válfaja a spiccbotos módszereknek. Óriási előnye, hogy szélben pontosan úgy működik, mint egy klasszikus matchbotos szerelék. Egy kis gyakorlással a spicc és úszó közötti zsinórt – amennyiben süllyedőből készítettük a szerelékünket – ugyanúgy víz alá húzhatjuk és ott is tarthatjuk, mint wagglerezésnél. Neves versenyzőket is láttam így horgászni, akik 10 és 11 méteres spiccbotokkal, főleg a módszer matchbothoz viszonyított gyorsaságának köszönhetően, nagyon eredményesek voltak. Az eddig elmondottakon túl, további fontos szempont az úszóválasztásnál az antenna anyaga, vastagsága és hossza. Egy jó kis vízközti keszegezéshez, ami szerencsére nem is olyan ritka a nyári hónapokban, tökéletesen megfelel az üvegszál antennás úszó, mellyel sokszor eredményesebbek lehetünk, mint a klasszikus rakósbotos módszerrel. A spiccbot eredményessége ilyenkor azzal magyarázható, hogy ennél a módszernél maradéktalanul érvényesül a hosszan beülő szerelék és csali minden előnye. Ebben az esetben, amikor is a horog nem érinti a feneket, csak kisúlyozás kérdése, hogy jól lássuk az antennát, és kellően érzékeny legyen a szerelékünk. Amint a csalival elérjük a vízfeneket, előtérbe kerülnek a vékony csőantennák és a vastagabb tömör műanyag antennák. A vastagabbak már alkalmasak arra is, hogy a felcsalizott 12-14-es horgot még elhúzzák a fenéken, és közben ne merüljenek el. Viszont, ha ennél is több kell, márpedig nem ritka, hogy spiccbotos horgászatnál is jelentős méretű jelzőólmot akarunk letenni a fenékre, késleltetve ezzel a szerelék csúszását az áramlatok ellenében, akkor nagy felhajtóerejű antennát kell választani. Extrém esetben szóba jöhetnek akár a balsafa antennás úszók is, főleg olyankor, ha a csali is nagyméretű és nehéz. Nagyon jó antenna a bambuszból készített, amely jó teherbírással rendelkezik és kellően érzékeny is. A bambusznak a vékony műanyag csőantennához hasonlítható a viselkedése, és olyankor lehet jó választás, ha nem két szál szúnyoggal, hanem 3-4 csontival csalizzuk a horgunkat. Anélkül, hogy túlságosan belemennék a szerelék összeállítás részleteibe, arra azért mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet, hogy a helyes hosszúság megválasztása nem csak kényelmi szempontból fontos, hanem sokkal inkább a bot épségének megőrzése miatt. Ahhoz, hogy a kiemelhető méretű halak kézbe jöjjenek, a szereléknek nagyjából 30 centivel célszerű rövidebbnek lenni a bot hosszánál. Ez a hosszúság ahhoz is ideális, hogy a nagyobb, szákolós halakat egy hosszú nyelű merítővel bent, és ne a lábunk alatt szákoljuk meg, elkerülve a spicc alatti tag kritikus túlterhelését. A szerelék összeállításánál a magam részéről fokozottan törekszem az egyszerűségre, és a főólom alatt egyetlen jelzőólmot használok. Persze, akik szeretik a kihívásokat, széthúzhatják a sörétláncot, de így jobban gubancolódik a szerelék. Aki lassan beülő szereléket akar készíteni, az rakjon fel stylólmokat láncszerűen. Én a kisúlyozás mértékét az esetek döntő többségében antennatőre állítom be, de kivételként megemlíthetem a vízközti horgászatot, ilyenkor a legfinomabb érzékenység elérése miatt antennaközépre súlyozok. Tegyenek így önök is, és használjanak minél gyakrabban spiccbotot, és tapasztalni fogják, hogy ez a módszer nem csak végtelenül egyszerű, hanem szórakoztatóan nagyszerű is.