Úszólecke XI.

Mivel a ponty fajlagos tilalma utáni időszakban vagyunk, úgy gondoltam, erre a halfajra fókuszálok friss írásomban. 2010-es kínálatunkból kiválogattam azokat a termékeinket, amelyeket a legalkalmasabbnak tartok erre a célra. Mivel az első feladatunk a horgászat megkezdése után, hogy a „tett színhelyére” csaljuk a kiszemelt halfajtát, így először az új 2010-től forgalomba hozott magas minőségi kategóriájú etetőanyagaink közül szeretnék két receptúrát ajánlani. Az esetek 70-80%-ában szemesanyaggal és élőanyaggal dúsítva tökéletes megoldás lehet a „PFG Ponty” keverékünk. Abban az esetben javaslom a „PFG Ponty” keverését a „PFG Versennyel”, ha a célzott hal nem kizárólag ponty, hanem egyéb keszegféle. A keverési arány 50-50% arányig is elmehet, mivel mindkét keverékünk édes bázisú. Fontos célom volt, hogy versenyzésre is maradéktalanul alkalmas etetőanyagokat készítsünk, így a halfajokhoz tapasztalataink alapján legjobban illő aromákat optimális mennyiségben már a gyártás folyamán belekevertük az etetőanyagokba, így míg eljut a felhasználóhoz, a keverék szinte összeérik az aromazáró tasakban. Viszont nagyon kell vigyázni a további erős, agresszív aromák alkalmazásával, mert könnyen az ellenkező irányba sülhet el próbálkozásunk, és csalogató helyett riasztó hatás lehet a „jutalmunk”. Ennek az állapotnak egyértelmű jele a versenyhorgászatban, ha hamarabb kezdjük el fogni a halat, mint a többiek, de a halak mérete az adott horgászvíz és rövid idő alatt „kiürül” az etetés, elúsznak halaink. Tehát, óvatosan az aromákkal, ízesítőkkel , mert ahogy szól a bölcs mondás „Néha a kevesebb a több”. Mivel fő profilunk a horgászúszók gyártása, így ebben a kategóriában van a legkönnyebb dolgom, hiszen minden úszós pontyozó módszerhez több jó megoldást tudok ajánlani. Kezdeném a klasszikus vonallal, a hagyományos feltolós úszós pontyozással, mely gyakorlatilag igazi hungarikum, hiszen a néhai Magyar Horgászcikk Készítő Vállalat (HOKÉV) által indult el világhódító útjára. Ez a tény ihlette az új feltolós pontyozó sorozatom „Hungaricum” elnevezését (1. kép). Szinte minden ponton javítottam a hagyományos felépítésen. Első ötletem volt, hogy miért ne lehetne alkalmazni a fény hatására nagyon jól látható multicolor színezést, az úszók törzsét képező üvegszál esetében is. Mivel technikailag megvalósítható volt az ötlet, így a változó színű háttér (pl.: nádas) előtt láthatóság is jelentősen javult. A második nagyon fontos szempont volt, hogy éjjel és nappal is jól látható úszósorozatok szülessenek. Ennek érdekében a felső bóbitát átalakítottuk, hogy az Ø 3 mm-es világítópatron tasakjába található műanyagcső segítségével gyorsan, a leesés veszélye nélkül rögzíteni lehessen a patront. Az ideális súlypont szempontjából nagyon könnyű megoldást kellett találnom, mivel a nehéz alkatrészekkel jelentősen csökkenne a hullámállóság és a kapások gyors, pontos jelzése. A harmadik jelentős újítás a hat új széria közül kettőnél lett beépítve (Hungaricum 1 – Hungaricum 2). A két típusnál szabadon változtatható az úszótest helyzete az üvegszál száron, ezáltal változtatva az úszó súlypontját. Ha a testet elcsúsztatjuk a zsinórvezető fül irányába, a nagy hullámok sem fogják emelgetni a szerelést, de ha a bóbita irányába toljuk el a testet, akkor gyenge szél esetén akár felfektetős úszónak is használhatjuk ugyanazt az úszót, tehát szabadon kísérletezhetünk a feltolós úszós pontyozásnál is. Szeretnék ajánlani a jól bevált, régebbi típusaink közül néhányat, ehhez a horgászmódszerhez (2. kép). A másik nagyon gyakori úszós pontyozó módszer a matchbotos úszós pontyozás, már a finomszerelékes horgászat világába tartozik. Manapság már tudjuk, hogy a finomszerelék nem egyenlő a gyenge szerelékkel, amint azt a pontyfogó versenyeken megfogott jelentős mennyiségű ponty látványa is bizonyít. Akadómentes területen harmonikusan összeállított szerelékkel nagy biztonsággal megfoghatóak a 10 kg feletti példányok is. Ehhez a módszerhez kiváló választás a Hard Match Carp típusú úszónk (3. kép). Fő előnye abban mutatkozik meg, hogy ötvöztem a feltolós és a matchúszót egy modellben, így lehetővé váltak a távoli dobások, jó kapásjelzés a nagy hullámállóság mellett. A típus fontos további előnye az éjszakai horgászat lehetősége, a világítópatron-tartó csésze alkalmazásával. Az antennarész úgy működik, mint a hagyományos feltolós úszóknál, így célszerű a felső bóbitáig súlyozni a szerelést. Az önsúly mennyisége réz lamellákkal változtatható. A másik matchboton jó alkalmazható úszótípus nálunk még nem terjedt el igazán, mivel viszonylag új módszerről beszélünk. Ez pedig a pellet wagglerezés (4.kép). Az úszó teste balsafából készül és speciális kiképzésű. Ideális a sekély, pontyban gazdag vizek horgászatához, mivel nagyon rövid felépítésű. A jól látható, vastag, teherbíró antenna nagy csalik (pl.: pelletsor szilikon rögzítőn) alkalmazását teszi lehetővé. Utolsó helyre hagytam az abszolút finomszerelékes pontyozást, a rakósbotos horgászatot, bár eredményesség szempontjából, ha adottak a feltételek (a parttól 10-13 m-re jelentős pontyállomány) kétség kívül messze a legeredményesebb. Nagyobb eszközigénye miatt kevesebben űzik, mint az előző két módszert, de mindenkit csak biztatni tudok rá, hogy próbálja meg, nem fog csalódni az élményben, amit átél! Alapkövetelmény az úszókkal szemben a nagyon erős felépítés, és a stabil, sérülésmentes zsinórvezetés ebben az esetben. Cégem ebben a szegmensben is kimagasló kínálattal rendelkezik, így a teljesség igénye nélkül ajánlok néhány jól bevált típust (5. kép). Egyéb kiegészítőink közül nagyon fontos a zsinórjelölő kréta használata a pontosság miatt. Ezt két fajta színben forgalmazzuk (6.kép). Fontos megemlíteni a különböző erősségű fix és csúszó úszórögzítőinket, és az idéntől forgalmazott vegyes szilikoncső készleteket (7. kép), melyek nagyban megkönnyítik a szerelékek elkészítését. Próbálják meg fent bemutatott termékeinket, hiszen minden tudásunkat beleadtuk fejlesztésünkbe, gyártásukba!